“Felkínálom Önnek, hogy szabadon és nyíltan beszéljen nekem mindenről, ami foglalkoztatja, vagy terheli. Önön múlik, hogy miről beszélünk. Én azáltal segítek, hogy mindig megmondom majd mit értettem meg abból, amit mondott.”
Carls Rogers
Rólam
Bevallom megszokni újra itthon, élni-dolgozni igazi kihívást jelentett.
Nem találtam a helyem. Sokáig nem is értettem mi lehet a probléma? Bennem volt zavar.
Sokféle módszert kipróbáltam az évek során, hogy megértsem mi lehet a gond? Miért nem találom a hangot az emberekkel? Miért nem tudok helyzeteken túllépni?
2020-ban iratkoztam be Szegedre a Szegedi Tudományegyetem Integratív mentálhigiénés képzésére. Egy új kapu nyílt meg előttem. Itt éreztem először, hogy jó úton járok, a helyemen vagyok.
Legfőbb célom, a mentálhigiénés szemlélet széleskörű terjesztése, lebontani azokat a tévhiteket, melyek a segítő szakemberhez fordulással kapcsolatosak, megismertetni az emberekkel a különböző önismereti módszereket.
Hiszem és vallom a testünk karbantartása mellett, a lelkünk is megérdemli a figyelmet és a gondoskodást.
Szakmai életút
2022-
Pszichodráma Egyesület
Pszichodráma Asszisztens képzés
2020-2022
Szegedi Tudományegyetem
Integratív mentálhigiénés képzés
Végzettség: mentálhigiénés szakember
2021-2021
Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ
Autizmus elméleti háttere és a beavatkozás néhány gyakorlati lehetősége
2021-2021
Füpi Oktatási Kulturális és Tanácsadó Kft.
Alkotó-fejlesztő meseterápia
2019-2019
KRR Riport Televízió
Jobb agyféltekés rajzolás pedagógusoknak
2018-2019
Katalizátor Pedagógusképző Központ
Továbbképzés: A játék alkalmazása az oktatásban és nevelésben
2000-2006
Juhász Gyula Tanárképző Főiskola
Történelem tanár-könyvtáros
360 óra politológia speciális képzés
Mivel foglalkozik egy mentálhigiénés szakember?
A legfontosabb, a kliens számára olyan biztonságos teret és helyet tud nyújtani, melyben a hozzáforduló azt érezheti megérkeztem. “ Itt és most” figyelnek rám, elfogadnak, nem ítélkeznek.
A biztonságos tér azt jelenti, hogy ki tudom mondani, fel merem vállalni az érzéseimet úgy hogy közben nem azzal foglalkozom, hogy a velem szemben ülő szakember mit fog rólam gondolni.
Kihangosít egy-egy mondatod, visszatükröz, kísér az utadon. Nem siettet, nem lassít. Veled halad a te tempódban. Fontos! A mentálhigiénés szakember nem hoz helyetted döntéseket! Nem mondja meg neked, hogy mit csinálj! Mégis úgy érezheted fogja a kezed, elfogadással van a hozzáforduló felé.
Miben kérheted a segítségemet?
Együtt közösen próbáljuk megtalálni a belső erőforrásaidat. A beszélgetések folyamata során képessé válsz arra, hogy te magad válhass életed szakértőjévé, hatékonyan kezeld az előtted álló kihívásokat.
Célom, hogy a mentálhigiénés beszélgetés során megleld a belső egyensúlyod, csökkentsd a stresszt, javuljon az életminőséged. Segítségedre leszek abban, hogy megerősödj és képessé válj arra, hogy szembe tudj nézni magabiztosan a mindennapi élet nehézségeivel.
A mentálhigiénés beszélgetés nem terápia, depresszió, pánikbetegség, gyermekkori trauma, kényszerek, személyiségzavar, fóbia esetén más szakember nyújt segítséget.
A mentálhigiénés szakember feladata, tehát a lelki egészség megőrzése, fejlesztése és az egyensúly vesztésnek a megelőzése.
Gyere és beszéljünk! Mivel kereshetsz?
Magánszemély
Olyan helyzetekben tudok neked segítséget nyújtani, mely a jelenben okoz neked nehézséget. Legyen szó anyai, női szerepek megélésének nehézségei, életvezetési nehézség, kommunikációs és önkifejezési problémák, párkapcsolati krízis, gyászfeldolgozás, kisebbrendűségi érzés, kiégés, stressz, életközepi válság, érzelmi bántalmazás megkeressük az okát.
Az első alkalommal tisztázzuk, hogy a problémád az én kompetenciámba beletartozik-e ha nem akkor természetesen jelzem neked.
Csoport
Együtt egy téma köré szerveződve és egymásnak segítséget nyújtani mindig egy nagy élmény. A közösen felépített csoport egy újfajta látásmódot hozhat az életünkbe. Olyan emberek osztják meg egymással a gondolataikat, akik idegenek egymásnak mégis sok közös van bennük, hiszen hasonló problémával küzdenek. A közös beszélgetés és ötletelés egy újfajta nézőpontot hozhat és előremozdíthatja a gyógyulást is, hisz a “szenvedő” megtapasztalhatja nincs egyedül és erőt tud meríteni a csoportból.
A csoportba való bekerülést előzetes beszélgetés előzi meg.
Krízis intervenció
Gyász, veszteség
Egyéni elakadások
Párterápia
Szülő-gyermek közötti konfliktusmegoldás
Anyai, női szerepek megélésének a nehézségei
Életvezetési nehézségek
Kommunikációs és önkifejezési problémákkal küzdőknek
Gyermeke elfogadásával kapcsolatos elakadások
Ventilláció
Babavárás
Első gyermekes szülők
Elérhetőségeim:
Telefon: +36 70 433 1229
Keress meg e-mailben: cskordaeva@gmail.com
Copyright © Mentallomas | 2024 | Pandrea’s Webdesign